MŰVÉSZETPSZICHOLÓGIA – Pablo Picasso (1881-1973)

Picasso: Síró nő (1937) – a kép Dora Maart ábrázolja, akiről a legtöbb “csúnya nő” portré készült.

A spanyol festőzseni, a kubizmus megalapítója rendkívül termékeny volt – munkásságának 78 éve alatt több, mint 13 000 festményt, 100 000 nyomatot, valamint metszetet és 34 000 illusztrációt készített. Állítólag súlyos oxigénhiánnyal született, emiatt bal agyféltekéje olyannyira rosszul működött, hogy írni és számolni csak 10 évesen, vizuális módszerekkel volt képes megtanulni. A kreativitásért felelős jobb agyféltekéje viszont rendkívüli módon fejlett volt.

Picasso művészete saját élményeiből, tapasztalataiból és érzelmeiből táplálkozott

Kék korszakát például legjobb barátja halála és a nehezen megélt gyászfolyamat vezérelte. Művészetét viharos és zavaros kapcsolatai is alakították, egyes források szerint úgy váltogatta a szeretőit, mint más a zsebkendőjét, és házasságon kívül is született gyermeke. Picasso stílusába a nőkhöz való legmélyebb érzéseit is belegyúrta. Elcsúfította és szétszabdalta a korábban rajongva szeretett nők vonásait, majd aprólékosan tagolt mértani alakzatokból építette fel újra – ezzel fektetve le a kubizmus alapjait. Szadista, hihetetlenül agresszív énjét valószínűleg Dora Maar festő- és fotóművész hozta ki belőle. A szerető a megrázó kapcsolat miatt később pszichiátriai osztályra került. Brutalitása ellenére rajongtak érte a nők, Picasso halála után néhány évvel özvegye és egyik szeretője is öngyilkos lett, nem tudtak a művész nélkül élni.

A festő egyik unokája, Marina Picasso – akinek szüleit nyomorba döntötte az alkohol, de a híres nagyszülő semmiben sem segített – így ír életrajzi könyvében: Megértem, hogy egy akkora művészt, mint amekkora a nagyapám volt, az alkotás kötötte le teljes egészében, de én ezt gyermekként egészen másképp éltem meg. Mindenkit kétségbeesésbe és pusztulásba hajszolt maga körül.”

(Forrás: lovemylife.reblog.hu, mindsetpszichologia.hu, afuzet.hu)

 

Ha tetszett a bejegyzés, és érdekli a pszichológia világa, olvassa el a Pszichoszamóca blog többi cikkét is, és csatlakozzon a Pszichoszomatikus Ambulancia népes közösségéhez.