171 év telt el 1848. március 15. óta. Erőszak, kegyetlenség, kínzás, titok, trauma, árulás, bűn, bosszú, gyűlölet, félelem, rettegés, fájdalom, gyász, szorongás, rezignáltság, megalázottság, kilátástalanság, kudarc párosul a legtöbb szabadságharccal. Mennyi feldolgozatlan, igazán mély, a zsigerekig ható, nem könnyen felejthető érzelemben, testi, lelki sebesülésben volt részük a korabeli embereknek – az őseinknek – 1848-ban és az azt követő években (is)?!
Egy emberöltőt általában 25-35 évnek szokás venni, ennyi idő alatt nő föl egy gyerek és lép szülőkorba. 171 év nagyjából 5-7 generációnak felel meg. A legtöbb családban már a déd-, ük- vagy a szépszülőkről se tudnak semmit, nemhogy a 170 éve élt felmenők életéről. Vajon lehetséges-e, hogy ma, a 21. századi utódokra is hatással vannak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során átélt események? Az epigenetika szerint nagyon is.
Őseink sorsa hat a mi életünkre
Egy ideje már kutatják a transzgenerációs hatások titkait. Elsőre meglepőnek tűnhet, de egyre több bizonyíték van arra, hogy a felmenőinkkel történtek hatással lehetnek a mi életünkre, még akkor is, ha nem is ismertük őket. Egyes vélekedések szerint 7-10 generációra visszamenőleg hat egy fel nem dolgozott trauma, lelki seb.
1848-49 idején nagyon könnyen előfordulhatott például az a helyzet, hogy egy család ifjonti hévvel és nagy tervekkel teli fia részt vett a szabadságharcban, elesett, soha nem tért haza, a szülők és az ifjú feleség további élete pedig romba dőlt, meghiúsultak az álmaik, az életbe vetett hitük elveszett. Ezt a reménytelenséget pedig a viselkedésükkel, a világszemléletükkel passzívan tovább adták az útódainak. Nemzedékről-nemzedékre öröklődik az akkor átélt érzelem, beépül a tudatalattiba. Mindegyik utódra máshogy hat, de bennük van, csak már nem tudják, honnan hordozzák azt a saját maguknak is nehezen megfogalmazható blokkot, falat, ami visszatartja őket, és ami miatt életük egy vagy több területén nem tudnak kiteljesedni.
Tegyük le végre őseink terhét!
Általában poszttraumás stresszként, depresszióként, szorongásként és egyéb pszichoszomatikus elváltozásként, betegségként nyilvánul meg egy ilyen terhelt „örökség”, melynek feloldása mindenképpen javasolt, hogy a tünetek a jelenlegi és a későbbi generációkban ne okozzanak már több kárt. (Az autizmus és a korábbi generációk feldolgozatlan traumáinak kapcsolatáról szóló írásunka IDE kattintva olvashatják.)
A transzgenerációs traumák által előidézett tudattalan késztetések okozta blokkokat általában az emberek nem tudják egyedül átlépni, szükség van hozzáértő segítőre, aki végigkíséri őket a gyökerek feltárásán át a tudatosításig és elfogadásig vezető rögös és fájdalmas, de végül a felszabaduláshoz elérő úton.
Ha tetszett a bejegyzés, és érdekli a pszichológia világa, olvassa el a Pszichoszamóca blog többi cikkét is, és csatlakozzon a Pszichoszomatikus Ambulancia népes közösségéhez.
