Mit tegyünk, ha gyerekünk elmarad az életkorának megfelelő szinttől?

2019. február 4. és 8. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Korai fejlesztés hetét. A programsorozat arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy azok a gyerekek, akiknek a fejlődése eltér a kortársaitól, kiemelten fontos, hogy segítséget, terápiás ellátást kapjanak – akár a születésük pillanatáról kezdve.

Lényeges, hogy a fejlesztésre szoruló gyermekek minél hamarabb bekerüljenek az ellátásba, és ott hatékony és rendszeres terápiában részesüljenek.

Kinek van szüksége a korai fejlesztésre?

Korai fejlesztésre abban az esetben van szükség, ha a gyermek egy vagy több területen elmarad az életkorának megfelelő szinttől, ami megmutatkozhat:

  • értelmi fejlődés elmaradásában,
  • mozgás-, hallás- vagy látásproblémában,
  • megkésett beszédfejlődésben,
  • viselkedészavarban, szociális készségek eltérésében, kapcsolati problémákban,
  • étkezéssel, alvással, szobatisztasággal kapcsolatos gondokkal.

Korai fejlesztésben 5 éves koráig vehet részt a gyermek.

Mi várható a korai fejlesztéstől?

A gyengébb képességek fejlesztésével csökkenteni lehet a gyermek lemaradását, emellett könnyebben be tud illeszkedni a családba, a közösségbe.

Nagyon fontos, hogy a probléma észlelésekor minél hamarabb kezdeményezze a szülő a vizsgálatot és a terápiát, mivel így eredményesebb lehet a fejlesztés.

18 hónaposnál fiatalabb gyermek esetén a gyermek-neurológus javasolhatja a korai fejlesztést. A 18 hónapnál idősebb gyermeknél a fejlesztés igénybevételéhez szakértői vizsgálat szükséges.

korai beavatkozás annyival több, mint a gyermek fejlesztése, hogy részét képezi a család, a szűkebb és a tágabb környezet támogatása is. Ez egyfajta komplex tanácsadás, amelyben nagyon sok szakember vesz részt: gyermekorvos, gyógypedagógus, mozgásterapeuta, konduktor, pszichológus, integrációs szakember.

(Korábbi írásunkban végig vettük, milyen szempontokat érdemes megvizsgálni, mielőtt terápiára vinné gyermekét. A cikk ide kattintva olvasható.)

Hogyan zajlik a vizsgálat?

A komplex vizsgálat célja, hogy a szakemberek megismerjék a gyermek addigi élettörténetét, problémáit, hogy a pontos információk alapján meg tudják állapítani a szükséges, egyénre szabott fejlesztési tervet. A felmérést végző csapat tagjai megfigyelik a gyereket játék közben, mozgását, reakcióit, kapcsolatait, érzékszervi működését, és speciális vizsgálatokkal, tesztekkel kiderítik, fennáll-e a fejlődési elmaradás, és ha igen, milyen mértékben. A vizsgálatokon minden esetben ott van a szülő is. A szakemberek az eredmények ismeretében a szülő egyetértésével alakítják ki a fejlesztési javaslatot, amelynél figyelembe veszik a család igényeit, lehetőségeit is. A szakértői vélemény minden esetben tartalmazza a fejlesztés helyét és  módját is.

Ambulanciánkon komplex gyermek- és serdülő-diagnosztikai vizsgálatokat végzünk, a vizsgálatról bővebben ide kattintva tájékozódhat.

 

(Forrás: fpsz.hu)

 

Ha tetszett a bejegyzés, és érdekli a pszichológia világa, olvassa el a Pszichoszamóca blog többi cikkét is, és csatlakozzon a Pszichoszomatikus Ambulancia népes közösségéhez.