„Döbbenetes volt számomra a felismerés, hogy a pszichológiának milyen komoly ereje van”

Ördög Nóra, műsorvezető vallomása, hogyan segített neki a pszichológus abban, hogy a 3. lombik végre összejöjjön:

„Volt két sikertelen lombikunk. Úgy voltam vele, hogy addig ne vágjunk bele a következőbe, amíg nem találunk olyan kapaszkodót, ami miatt hinni tudok igazán és szívből ebben a harmadikban, ami miatt azt tudom érezni, hogy az előző kettőnél nem így csináltuk, ezért van esély arra, hogy ez a harmadik sikeres lesz.

Minden hülyeséget kipróbáltam korábban, akupunktúrától kezdve, speciális masszázs, még egy nagyon spirituális gyerekgyártó guruhoz is eltereltek minket.

Az egyetlen dolog, amit nem próbáltam, az a pszichológia, nem voltam pszichológusnál. Ugyan ebben is nagyon racionális voltam, ez tudomány, semmi újdonság nem kerülhet felszínre. Tudom, hogy gyereket szeretnék, tudom, hogy ettől az embertől szeretném, tudom, hogy a karrierem nem nagyon érdekel ilyen szempontból. Én már megvizsgáltam magamat százszor, tehát nem nagyon lehetnek kérdéses dolgok, de adjunk ennek egy esélyt. Döbbenetes volt számomra a felismerés, hogy a pszichológiának milyen komoly ereje van. Pont az a lényege, hogy egy pszichológus nem azokat a kérdéseket teszi fel neked, amit te felteszel magadnak, vagy amit a barátnőid feltesznek neked.

Nyilván ez sose fog kiderülni, de én ehhez kötöm, hogy a harmadik lombik megmaradt, mert máshoz nem is tudnám, mert igazából ez volt az, ami számomra újdonság volt. Abban tényleg segített, hogy abból a megfoghatatlan masszából, ami a nem létező ok, hogy miért nem jön össze, csináltunk egy megfogható valamit, egy-két olyan okot, ami lehet, hogy tudatalatt bennem gátolt dolgokat, amit magam elé tudtam rakni, mint egy körberajzolható mumust. Ránéztem, és láttam, hogy ez nem is félelmetes, és nem is egy valós dolog. Azt gondolom, hogy ezt akkor magamban le tudtam zárni.”

Ha tetszett a bejegyzés, és érdekli a pszichológia világa, olvassa el a Pszichoszamóca blog többi cikkét is, és csatlakozzon a Pszichoszomatikus Ambulancia népes közösségéhez.