Az ikreket sok kultúrában misztikus köd övezi

Ikerpárokról, ikerkutatásról beszélgettek nemrég a Kossuth Rádió Napközben c. adásában. A műsorban Dr. Császár-Nagy Noémit, klinikai szakpszichológust, a Pszichoszamóca vezetőjét is megszólaltatták, aki fiútestvérével egyetemben kétpetéjű ikerpárként jött a világra. Így emlékezett vissza, milyen volt gyerekként ikernek lenni:

„Kétpetéjű ikrek vagyunk. Azért ez az én időmben nagyon kuriózum számba menő dolog volt, és az állandó ujjal mutogatás,
egyfajta furcsálás és érdeklődés övezte az életemet.”

Alessandra Piontelli Ikrek a világban – Életük és az őket övező legendák című nemrég bemutatott

Dr. Császár-Nagy Noémi, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a Pszichoszamóca vezetője

könyvében az orvos, ikerkutató szerző az utazásai során szerzett tapasztalatait foglalja össze, a nyugati világból indul, majd eljut Afrika és Ázsia számos régiójába, ahol az ikrek negatív és pozitív megítélésben egyaránt részesülnek. (A könyvről szóló cikkünket IDE kattintva olvashatják.) Vannak kultúrák, ahol teljesen elutasítják, sőt elpusztítják az ikreket, máshol szentként tisztelik őket. A Pszichoszamóca vezetője elmondta, az ikrekkel kapcsolatban gyakran felmerül az a hiedelem is, hogy olyanok, mint egy házaspár, amit a kutatások többnyire alá is támasztanak, egymáshoz fűződő viszonyukat leginkább a párkapcsolathoz lehetne hasonlítani.

 

A Kossuth Rádió Napközben c. adásában a Dr. Császár-Nagy Noémivel, klinikai szakpszichológussal, a Pszichoszamóca vezetőjével készített interjút az alábbi linkre kattintva 10:32-től hallgathatják meg:

https://www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2019-05-09_09-15-00&enddate=2019-05-09_11-10-00&ch=mr1

 

Ha tetszett a bejegyzés, és érdekli a pszichológia világa, olvassa el a Pszichoszamóca blog többi cikkét is, és csatlakozzon a Pszichoszomatikus Ambulancia népes közösségéhez.